Lehet, hogy egy picit korai még, de én már elkezdtem szortírozni a babaruhákat.
Szebbnél szebb darabok kerültek a kezembe, mind nagyon szép állapotban van. Ez mind derűre ad okot.
De… ennyi Hello Kitty-t, rózsaszín elefántot, csipkét és tüllt egy rakáson még nem láttam. Több zsáknyi babaruhánk van, de alig egy pár ruhát fogok tudni „újrahasznosítani”. Egy kisfiúra azért mégsem adhatok púderrózsaszín rugdalózót, vagy hófehér, ezüstcsillagos kezeslábast. Még szerencse, hogy a családban akadnak még vállalkozó kedvű személyek, így azért semmi sem fog kárba veszni.
És már tervezgetem az új babaszobát is. A kiindulópont a férjem régi gyerekszobájából származó sötétkék szőnyeg. Szükségünk lesz kiságyra – hiszen Rékus még rácsoságyban alszik, így azt még nem fogjuk tudni használni -, pelenkázóra, egy ruhásszekrényre és mindenféle dekorációra. A sötétkékből kiindulva gondoltam, hogy lehetne egy galaktikus űrszobája a picinek, de az inkább egy 5-6 éves gyereknek lenne buli, egy újszülött még mást igényel.
Azt hallottam, hogy minél több szín és forma veszi körül, annál gyorsabban fejlődik; az agya a vizuális ingerek miatt, az izomzata és a mozgása pedig azért, mert a tárgyak arra ösztönzik, hogy utánuk nyúljon, később forduljon. Ezért az már biztos, hogy ezt a kis picikét meg fogom örvendeztetni egy ágyra szerelhető, forgó-zenélő játékkal.
Persze előbb még be kellene fejeznünk a szobát… Még hiányzik az egyik fal, hiányzik a festés, tapétázás, nincs padló, nincs ajtó… :S Egyelőre teljesen nyugodt vagyok, hiszen a terhességemből még hátra van a fele, de azért jó lenne már elégedetten végignézni a jól végzett munkán.
Azért sokkoló, hogy már túl vagyok a terhesség felén. Amikor Rékussal voltam várandós, ez az időpont nagyon-nagyon soká jött el, legalábbis én úgy éreztem. És akkor azt gondoltam, hogy ez egy hihetetlen nagy pillanat, és mindenkinek büszkén hirdettem: „Már félidős vagyok!”. Most szinte egy pillantás alatt eljutottam ide, mint a mesében, amikor összecsapja a főhős a varázscsizmájának sarkát és hipp-hopp ott terem, ahová csak kívánja.
Amikor az embernek már van egy gyermeke, az időszámítás teljesen megváltozik. A saját magunkra fordítható idő a minimálisra csökken, de így még értékesebbé válik. Minden a gyerek körül forog és szerintem, ha az ember nem kap külső segítséget, akkor el is vész ebben. Rékust – hál’ Istennek - hihetetlen segítőkész nagyszülőkkel áldotta meg az ég, és ez nekem nagy segítség.
Habár csak ritkán és csak pár órára, de rendszeresen kibújhatok az anyuka bőrből és elmehetek a férjemmel egyet vacsorázni, mozizni vagy hébe-hóba a barátokkal táncolni. Ezekre nagy szükség van. Hiszen a baba akkor boldog, ha a mama is az. És a boldogság egyik kulcsa a kikapcsolódás, a minőségi pihenés.
Szóval mindenkit csak buzdítani tudok arra, hogy a baba egész pici korától kezdve szánjon magára időt. Tudom, hogy eleinte ez csak egy pár perc lehet, de így segítünk a babának is megszokni, hogy mások is vigyáznak rá néha, és a mamán kívül is van élet. És ez segít majd a bölcsibe/oviba történő beszoktatásnál is. Nekem is így lehet időm arra, hogy a pocakomban lévő picurkának ruhákat szortírozzak, vagy a szobájának berendezését tervezgessem. És engem ez boldoggá tesz!
Szép napot és jó tervezgetést kívánok mindenkinek!
Puszi! Vanda
